Ébredés után előfordul, hogy szörnyű dolgokat látunk vagy hallunk, kísérteties suttogást, sötétben mozgó alakokat. A félelem megbénít, sikítanánk, kiugranánk az ágyból, de nem tudunk, az ismeretlen erők pedig egyre közelebb férkőznek hozzánk. Félelmetesen hangzik, mégis létező dologról beszélünk. Nem egy horrorfilm jelenete zajlik le ilyenkor, hanem egy sokkal hátborzongatóbb folyamat.
A társadalom és a szellemek
Már régóta keringenek kísértethistóriák köreinkben. Az emberi természet sajátossága volt már az őskorban is, hogy bármilyen ismeretlen eredetű történésre magyarázatot keresett. Ha nem találunk, akkor azonban hajlamosak vagyunk transzcendenciára gyanakodni. Régen isteneknek tulajdonítottuk azokat a természeti jelenségeket, amelyeket nem tudtunk megmagyarázni, például villámlás, szökőár, vulkánkitörés. Manapság a tudomány repertoárja már jócskán kiterjedt ahhoz, hogy rávilágítson a legapróbb részletekre is, mégis akadnak sötét sarkok, amiket nem ismerünk. Ilyen például a szellemek világa, akikben az emberiség 30%-a hisz. Körülbelül 30 millió ember állítja, hogy látott vagy csupán érzékelt szellemeket. A legtöbb jelenség éjszaka mutatkozott meg, ám sok beszámolót olvasni, akim azt taglalják, hogy fényes nappal jelentek meg entitások. A tudósok igyekeznek minél több történetet megvizsgálni, és logikus magyarázattal szolgálni. Mivel a beszámolók zöme éjszakai időszakról ír, így könnyen magyarázatot találhatunk többféle kísértetjárós sztorira. A leglogikusabb magyarázat a kutatók részéről, hogy éjszaka az ember visszanyúl az ősi ösztöneihez, vagyis ahhoz az állapothoz, amikor még az életben maradáshoz feszült figyelem volt szükséges. Éjszaka a sötétben rengeteg az ismeretlen, látásunk korlátozott, ezért a többi érzékünk élesedik ki – például a hallásunk és a szaglásunk. Éjjela sokkal jobban figyelünk az apróbb zajokra, amiket nappal talán észre sem veszünk, ráadásul hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni olyan logikus magyarázatot, mint például a hőtágulás. Ez a fajta felfogás is az öröklött ösztöneinknek köszönhető, mivel a váratlan és ismeretlen zajok menekülésre késztetnek bennünket, akárcsak az őseinket. Mostanság sűrűn látni paranormális fórumokon olyan bejegyzéseket, amelyek arról szólnak, hogy a para-élményt átéltek közvetlenül az ébredés után képtelenek voltak mozogni, ismeretlen lények ólálkodtak körülöttük, akik vélhetően megbénították az áldozatukat.
A Figyelő
Az Egyesült Államokból indult el a teória, miszerint ennek az állapotnak a Figyelőhöz van köze. Ez a lény körülbelül 160 centi magas, a bőre szürkés, szemei feketék, szájában pedig pengeéles fogak sorakoznak. Sok beszámoló kering a neten ahhoz képest, hogy a lény állítólag mindenkit megöl, akivel találkozik. Amit tudunk, hogy a Figyelő álmunkban telepszik mellénk, vagy trónol előszeretettel a mellkasunkon. Suttog, szörnyű dolgokra veszi rá az áldozatát, aki sosem menekülhet előle. Első olvasásra, oké, többszöri olvasásra is igen hihetetlennek hangzik. Egy csupasz, négykézláb közlekedő lény, aki álmunkban vadászik ránk. Hitelességét bizonyítvány több videó is készült, amiket zömével az Egyesült Államok területén vettek fel.
Ugyan a Figyelő eleinte egy hoaxnak, azaz csalásnak indult, mára egész sokan hisznek benne, és egy tudományosan megmagyarázható jelenséget is neki tudnak be. Ha azonban nem kívánunk elrugaszkodni a racionalitás talajáról, nézzük meg, mi állhat a Figyelő legendája mögött.
Miért bénulunk meg ébredéskor?
A válasz igen egyszerű, és nem köthető semmilyen paranormális eseményhez. A megoldás nem más, mint az alvásparalízis. A Californiai Egyetem foglalkozott a legtöbbet a kérdéssel, vajon miért történik velünk ilyen rettenetes élmény. A kutatók kísérletezésbe kezdtek, és rátaláltak arra a stádiumra, amikor a legkevésbé sem tanácsos felébredni. Azt tudjuk, hogy miközben alszunk, különböző fázisokon esünk át. Alapvetően két alvásfázist különítünk el, a non-REM fázist, ez adja az alvásidő legnagyobb százalékát, illetve a REM fázist. A non-REM fázist alkotják azok a stádiumok, amik az alvás mélységét határozzák meg, azaz az első stádiumban csupán szendergünk, a másodikban felületesen alszunk, a harmadikban a középmély alvás jellemző, míg a negyedik stádium már a mélyalvást jelenti. A REM fázis, azaz a gyors szemmozgás fázis az alvásidőből közel húsz százalékot jelent, ilyenkor szoktunk álmodni. A Californiai Egyetem kutatói rájöttek, hogy a test egy különleges mechanizmussal védekezik ebben a szakaszban az alvajárás ellen, mégpedig a test megbénításával gátolja meg azt, hogy végrehajtsuk, amit álmodunk – a REM szakasz ugyanis nagyon hasonló az ébrenléti állapothoz. Érdekes kísérleteket folytattak olyanokon, akik már átéltek alvásparalízist. Sokan számoltak be ugyanis arról, hogy démonokat, szellemeket, árnyembereket láttak maguk körül mozogni. Különösen furcsa volt azoknak az embereknek a beszámolója, akik karját vagy lábát amputálták, és hasonló alakokat láttak az ágyuk körül ólálkodni. Az alvásparalízist átéltek 80 százaléka tapasztalt hallucinációt. A hallucináció lehet intruder, azaz jelenlét érzékelő, mikor például hangos zajokat vagy árnyakat látunk a szobában, lehet incubus, azaz nyomásérzékelő, ilyenkor az alany légzési nehézségekkel küzd, mintha valaki ülne a mellkasán, illetve adódhat úgynevezett testélmény-hallucináció is, mikor az alanyok úgy érzik, elhagyták a testüket, és felülről látják magukat. A hallucinációk gyakorlatilag kivetített álomképek, az agy kesze-kusza információhálózatának egy darabkája, amit ébrenléti állapotban érzékelünk. Az Egyetem kutatói alanyaikat többször is a REM-fázisban ébresztette fel, az agy pedig képtelen volt kikapcsolni magát ebből az állapotból, így az álmodó emberek már ébren érzékelték az egyébként álomszerű állapotot. Egy elmélet szerint az agy testünkről alkotott információ vetülnek ki valamilyen lény formájában, mikor alvásparalízist tapasztalunk, így fordulhat elő például a már említett amputált végtagú emberek esetében, hogy saját maguk démoni mását látták. Hogy megértsük, mi történik ilyenkor, egy igen félelmetes dokumentumfilmet is készítettek, amely bemutatja, mit élnek át azok, akik valóságnak érzékelik az agyuk játékát.
Mi a teendő alvásparalízis tapasztalásakor?
Egyénenként változó, ki mennyire birtokolja azokat a képességeket, amik a tudatos álmodást is lehetővé teszik. Jó hír, hogy akik egy álomban képesek felismerni, hogy nem a valóságot látják, azok egy ilyen balesetkor is képesek uralni a testüket. Fő a higgadtság, elsődleges fontosságú meggyőzni magunkat, hogy amit látunk, az nem a valóság. Egy alvásparalízis körülbelül 5 maximum 15 percig tart, belehalni pedig nem lehet. Törekedni kell a nyugodt légzésre egészen addig, amíg a test is fel nem ébred. Egy ilyen élmény tud nagyon ijesztő lenni, ám szerencsére ritka az, amikor valakinél gyakran jelentkezve, évente maximum kétszer fordulhat elő.
