Ma már természetesnek vesszük a napi tisztálkodás lehetőségét, a modern orvostudományi vívmányokat, de ez nem mindig volt így. A középkor számos „furcsa” szokásáról híres, ezek közé tartozik az is, hogy a higiénia nemigen volt ismeretes az emberek körében. Nézzük meg, miért!
Tisztálkodás a középkorban
Az ókorban virágkorukat élték a nyilvános fürdők, az illatos olajok és különleges készítmények használói mindig illatoztak. Bevett szokás volt a fogmosás és a fésülködés, ezután azonban óriási változáson ment keresztül a társadalom gondolkodása a tisztálkodással kapcsolatban. Bizonytalan források szerint az egyház nyomására terjedt el az a tévhit, hogy a betegségek bőrön keresztül, vízzel terjednek (így akarták betiltani az erkölcstelen nyilvános fürdőzést), így az emberek félelmükben nemigen érintkeztek vízzel. Ez különféle bizarr szokásokhoz vezetett. A fürdés teljesen kiveszett a mindennapokból, a kézmosás is különlegesnek és kockázatosnak számított, ám megengedett volt, ha már túl sok kosz telepedett az illető kezére. A spanyol királynő például egész életében pusztán kétszer fürdött, holott a nemesek kiváltsága volt a gyakoribb tisztálkodás. Érdekes belegondolni abba is, hogy míg mi természetesnek vesszük, hogy külön fürdővizet használunk, addig a középkorban a családok egy nagy dézsányi forróvizet fordítottak mosdásra. Először a ház ura mártózhatott meg, majd a fontosabb férfitagok, aztán a nők és a gyerekek. A víz annyira koszos volt a procedúra végére, hogy még egy mondás is kialakult: „Don't throw the baby out with the bath!” – vagyis ne dobd ki a fürdővízzel együtt a gyereket is. Az 1500–1600-as évek méltán hívhatók a sötét középkornak, hiszen az újszülötteket olyan mocskos vízben fürdették, hogy a csecsemő könnyedén eltűnt a feketeségben.
Illatok a hétköznapokban
A középkor nem éppen az illatairól volt híres, vagy mégis? Történelemórákon előszeretettel botránkoztatták meg a tanárok a diákokat azzal, hogy részletekbe menően ecsetelték, ahogyan a fekáliát, a szennyvizet az utcákra öntötték. Gyakori szokás volt, hogy a házak mellé külön mellékhelyiséget építettek, ahol egy jól irányzott célzással egy gödörbe potyogtathattak a háziak. Éjjelre ágytálakat vittek magukkal, amiket használat után nem ürítettek azonnal, hanem az ágy lábánál tartva őket reggelig vártak. Ezeket aztán végül az utcára, vagy a kert végébe ásott gödrökbe öntötték. Gondoljunk csak bele, milyen orrfacsaró bűz áradhatott a falvakban. Ezen a minimumra vett fürdésszám sem segített túl sokat, ezért különféle praktikákkal próbálták meg elviselhetővé tenni az áldatlan állapotokat. A nők gyakran viseltek apró, illatos virágokból készített csokrokat a ruháikon, vagy hordtak gyógynövényekből készített kardíszt, hogy kellemes illatukkal elnyomják a saját, illetve környezetük szagát. Érdekes tény, hogy a menyasszonyi csokor is ebből az elgondolásból született. Az egyre nagyobb igény miatt széles körben váltak elterjedté a parfümök, amik csaknem a 19. századig helyettesítették a fürdést.
A ruhák tisztántartása
Keserű szájízzel lehet mosásnak nevezni azt a tevékenységet, amit az 1600-as években ruhatisztítás gyanánt végeztek a szegényebb rétegekben. Mivel a víz és a mosószappan kombinációja nem volt elérhető minden háztartásban, ezért különféle praktikákkal igyekezték kicsit tisztábbá varázsolni a ruhaneműket. Az az általánosan elterjedt nézet uralkodott, miszerint a savas nedvek jól kitisztítják a foltokat. Bogyós gyümölcsöket, zsíros szennyeződések esetben pedig vizeletet is használtak a különféle foltok eltüntetésére. Egyes esetekben még a hamut is bevetették, ám illatosításra nem gondoltak, így előfordulhatott, hogy vizeletszagú anyagokba öltöztették magukat, ami az utcai bűzzel illetve az egyén mosdatlan testszagával valóban halálos kombinációt alkothattak. Mosásra nem mindig került sor, hiszen mosónőket alkalmazni drága mulatság lett volna. A különböző anyagú és rendeltetésű ruhákat máshogy tisztították. A felsőruházatot csak száraz ágakból készített porlólapáttal portalanították, ám a gyapjúruházat elhasználódott, csimbókos tetejét egyszerűen csak levágták, így úgy tűnt, mintha a ruhát tökéletesen tisztára mosták volna.
A nagy dolog a középkorban
Ha nem volt elég sokkoló, hogy a végterméket lyukakba és az utcákra öntötték, biztosan sokakat kiakaszt majd az a tény, hogy az ürüléket lúgosítva folttisztításra is használták, sőt egy elrugaszkodott elmélet szerint a székletfürdő kigyógyította az embereket a mentális betegségekből. A fekáliának tehát több területen is hasznát vették, a vele való foglalatoskodás pedig igen jövedelmező üzletnek számított. Léteztek például olyan emberek, akik arra szakosodtak, hogy előkelőségek fenekét töröljék ki, de külön szakterületnek számított az emésztőgödrökkel való foglalatoskodás is. További érdekesség, ami tovább borzolja a kedélyeket, hogy a legszegényebbek nem tudták mivel kitörölni a hátsófelüket, ezért nagy méretű leveleket használtak a ma már nélkülözhetetlen WC papír helyett.
