Tudomány: Ezért félsz a horrorfilmektől

Valakit pusztán egy rémisztő plakáttól is kiráz a hideg, mások azonban a legijesztőbb filmektől sem esnek pánikba. Vajon mi okozza a félelmet? Honnan ered és milyen hatása van? Na és a legfontosabb kérdés, miért szeretünk borzongani?

horror tudomány félelem pszichológia horrorfilm gyilkosság adrenalin agy

Mi a félelem?

A félelem egy olyan érzet, amelyet valamilyen általunk észlelt fenyegetés vált ki. E mechanizmus egészen az ősidőktől fogva a részünk, meghatározta az egész emberiség történelmét. Számos különféle élethelyzettől félhetünk, ám bizonyos tárgyak, hangok esetleg élőlények is kiválthatják. Fontos megjegyezni, a félelem nem azonos a szorongással, hiszen félni mindig külső inger alapján tudunk. A félelem általában egy jövőbeli esemény bekövetkeztétől való rettegés, aminek nem mindig egy megtörtént esemény tapasztalatai biztosítanak táptalajt.  Általában a harcolj vagy menekülj evolúciós rendszer az amigdalába, az agy érzelem feldolgozó központjába küldi az információt, az ingerfeldolgozás után pedig a helyzettől függően kialakul a változó mértékben érzékelt félelem. A Columbia Egyetemen egyébként rájöttek arra, a félelem igenis uralható, ugyanis nagyfokú érzelmi kontroll alatt az amigdala nem mutat akkora aktivitást, azaz a félelem mértéke is jelentősen csökken ilyenkor. Az amigdalából induló válasz során a test fizikai változásokon megy keresztül, például megfeszülnek az izmok, a pupillák kitágulnak, a légzés felgyorsul, libabőr és verejték futja el az ember bőrét. Alapvetően kétféle félelmet különböztetünk meg egymástól, a velünk született félelmet illetve a tanult félelmeket.

Miért félünk a horrorfilmektől?

Számos kutatás vizsgálta már, miért is félünk annyira olyan dolgoktól, amik nem is lehetnek hatással ránk, például egy félelmetes kép vagy egy horrorfilm. A Jénai Egyetem kutatói vizsgálatokat végeztek, hogy fényt derítsenek a titokra, és rájöttek, hogy a horrorfilmek nézésekor nem kapunk félelemingereket az amigdalába. Az érzelemközpont túlműködése helyett a vizuális ingereket felfogó agyi területek lépnek működésbe. Érdekes ténnyel állunk szemben, hiszen az agyban nem zajlik le semmiféle félelemre utaló reakció, sokakat mégis leveri a víz egy-egy félelmetes jelenet láttán. Mi is akkor az a cidrifaktor, ami minden horrorfilmben benne van? A műfajnak megvan a maga receptje, ami fogyaszthatóvá teszi ezeket a filmeket. Kivételt képeznek ez alól persze az úgynevezett Zs-kategóriás horrorok, amik már inkább viccesek, mintsem félelmetesek. A jó horror kategóriájának fő alappilléreit képezik a következő kikötések: a filmnek feszültséget kell teremtenie, fenn kell tartania a néző figyelmét egészen a tetőpontig, ahol is várható a feltételezett megoldás. A horrorok általában alapvető félelmekre építenek; el tudunk különíteni állatokról/szörnyekről szóló filmeket, például veszett kutyákról, óriáskígyókról, pókinvázióról kreált képkockákat, illetve vannak úgynevezett érzékfelettitől való félelem, mint például az ismeretlentől (idegenek, szellemek, halál stb.) való félelem. Ha ezek megvannak, még nem állhatunk készen a rettegésre, hiszen tovább adalékanyagok szükségesek egy ütős film elkészítéséhez. A szereplők kialakítása nagyon fontos. Vegyük először a főszereplőt. Legyen szó nőről, férfiról, idősről, tiniről, a horrorfilmek főszereplői valamiért mindig magunkkal vagy környezetünkkel azonosítható figurák. Mindenkit ért már veszteség, ezért a gyermekét gyászoló anya azonnali katarzist vált ki a nézőből. Az elvált férj, a kiközösített tini, a magányos öregúr vagy özvegyasszony mindennapi életünk szereplői is lehetnének, közeli vagy távolabbi ismerőseink vonásaira, sőt, akár a saját tulajdonságainkra is ismerhetünk bennük. Ez kerül a mérleg egyik serpenyőjébe, a másikba pedig belehelyezhetjük a gonoszunkat.

horror tudomány félelem pszichológia horrorfilm gyilkosság adrenalin agy

A horrorfilmek gonoszainak is több fajtája van, akad a termetes gyilkoló gép, aki párhuzamba állítható azokkal a személyekkel, akiket mindig is utáltunk, mert talán ártottak nekünk, a kegyetlen szülő, akikben saját szüleink negatív tulajdonságait látjuk. Különféle speciális félelmeink is testet ölthetnek, például bohócok, halott kislányok (a gyerekek nagyon parák!), kísértetek és űrlények formájában. Ezek mind-mind az ismeretlentől, idegenektől való félelmeinket táplálják. Ugyan tudjuk, ami a vásznon folyik, az nem valóság, mégis olyan ősi vagy mély félelmeinket, traumáinkat idézi fel a film, hogy önkéntelenül is borzongani kezdünk. A dolog itt persze nem áll meg teljesen, hiszen egy hozzávaló még hiányzik a tökéletes filmhez, mégpedig a zene. A horrorfilmek zenéit különleges módon állítják össze. Ha belegondolunk, a természetben a különféle hangmagasságokhoz érzeteket társítunk. A magas hangok, mint például a madárcsicsergés, kellemes érzést vált ki belőlünk, míg a mélyebb tónus, tegyük fel, egy állat morgása, rettegéssel tölt el. A horrorok esetében ez pontosan fordítva működik, minél magasabb a zene, annál közelebb érezzük a félelmet kiváltó dolgot. Újabban a horrorfilmek bevett trükkje az úgynevezett jumpscare, amit legegyszerűbben úgy lehet magyarázni, hogy valami kellő előkészítés után berobban az ember arcába, mi pedig hanyatt esünk a székünkkel. A jumpscare nem egyenlő a félelem kiváltásával, pusztán megijedünk, a test görcsös reakcióját idézi elő.

Mégis miért élvezzük ezeket?

Ismét egy bonyolult kérdéskörbe ütközünk, ugyanis nincs egyértelmű válasz rá. Amiért nem mindenki szereti a műfajt, nem találunk mindenkire vonatkozó, helytálló állítást. A pszichoanalízis megszületése óta számos elmélettel próbálták magyarázni a félelem iránti kötődésünket. Az egyik elmélet szerint az ember mindig is vonzódott a rettenetes, brutális dolgokhoz. Egyrészt mert a gyilkosság tiltott dolog, kultúránk régóta elítélt szokása, így okkal lehetünk kíváncsiak, másrészt pedig az emberek horror–nézés közben egyfajta felszabadító érzést élnek át. Egy elég radikális elmélet szerint a horrorok hasonló tematikára épülnek, a gonosz elnyeri méltó büntetését, esetenként pedig a kétes múltú szereplők válnak a gyilkos vagy szörny áldozatává. Az emberek igazságérzete mindig is megkövetelte azt, hogy a bűnös bűnhődjön. A horrorokat akkor élvezzük igazán, mikor ez valóban meg is történik. Egy másik elmélet szerint sokan az extrém élményeket keresik a horrorokban, vagyis az adrenalin hajszolása miatt falják sorra az ijesztő filmeket. Néhány kutatás bebizonyította, hogy a horror valamilyen szinten az igényeink kielégítése miatt olyan népszerű. Az empátiával összefüggésbe hozható, tudunk-e azonosulni a főszereplővel. Ha igen, sokkal nagyobb borzongást élünk át a film nézésekor, ám ha nem, a gyilkolás örömmel tölt el bennünket, a film pedig ugyanolyan szórakoztató mindkét esetben.

A horrorfilmek kissé hasonlítanak az álmainkra. Ha belegondolunk, ugyanolyan irracionális események történhetnek mindkét esetben. A horror arra szolgál, hogy szembenézzünk legbelsőbb félelmeinkkel, megismerjük az ismeretlent, és elgondolkodjunk, vajon mennyire vagyunk bátrak.

 

0 Tovább

Tudomány: Dolgozzunk csak négy napot!

A négynapos munkahét bevezetéséről már tavaly is sok terv született, lássuk, hogy nézne ki pontosan!

Szinte már kicsi korunk óta azt a nézetet verik belénk, hogy a jó munkához idő és energia kell. Minél többet dolgozik valaki, annál sikeresebb, minél több vért izzad, annál jobb eredmény születik a végén. De mi van, ha ez az egész csak egy téves berögződés? Mi van, ha a testünk teljesen másként áll hozzá ehhez a kijelentéshez? Kutatók százai foglalkoztak a témával, miként lehetne hatékonyabbá tenni a munkavégzést, barátiabbá tenni a körülményeket. Végül az a megállapítás született, hogy egy nappal meg kellene rövidíteni a munkahetet, azaz öt helyett négy napot kellene csak dolgoznunk. Egyes helyeken megfigyelhetjük, hogy pénteken, főleg délután nemigen folyik hatékony munka. A legtöbben fáradtak, a hétvégét tervezik, ráadásul a munkáltató sem tiltakozik hevesen, és küldi robotmunkára a dolgozóit a munkahét utolsó óráiban.

Mi vezetett idáig?

A kutatás egyik nagy motivációját képezik az egyre romló táppénz-statisztikák. Mivel a magyar egészségügyi eredmények igen rosszak, beleértve az alkoholizmus mértékét, az elhízást, a stressz faktorokat stb. előzetesen ezt vették górcső alá. Kiderült, hogy Magyarországon egy-egy ágazaton belül nem mindenhol dolgozik megfelelő számú alkalmazott, így egy ember akár kettő helyett is végezheti a feladatokat. Ez az állapot teljes kimerüléshez vezet, ami hajlamossá teszi a dolgozókat mindenfajta betegségre az egyre gyengülő immunrendszer miatt. Jó ez így? Egyértelmű, hogy nem. Ezért is vált egyre sürgetőbbé a munkanapok számának megkurtításának alapos kutatása.

Mik a pozitívumok?

Egyes országok már megkezdték a kísérleteket, ide tartozik Spanyolország, Svédország, Hollandia, Amerika és Franciaország is. A fejlődő technológia és a robotika lehetővé tenné, hogy 3 napos pihenőnapot biztosítsanak a munkaadók a dolgozóiknak. A hatások vizsgálatára nagy hangsúlyt fektettek a kutatásban, egészen meglepő eredmények születtek. Elsősorban azt vizsgálták, a fáradtság mennyire szorítható vissza a munkanapok lecsökkentésével. Mivel a kimerült dolgozók nemcsak hogy nem végeznek 100%-os munkát, a munkahelyi légkör romlásához is jelentősen hozzájárulnak. Felmérések igazolják, hogy 7 munkaóra az, amit egy dolgozó hatékony munkavégzéssel tud tölteni, ezután a teljesítménye fokozatosan romlik. Érthető ez a szellemi munkát végzőkre, illetve a kétkezi munkásokra is. További pozitívum, hogy a megnövekedett szabadidőnek köszönhetően több idő jut az alvásra, az egészséges táplálkozásra, a kikapcsolódásra. Mivel a stressz manapság Magyarországon az alkohol után a legnagyobb ellenség a lakosságra nézve, mindenképp forradalmi újítás lenne, hiszen jelentősen javulhatnának az egészségügyi statisztikáink. Sajnos egyre több stressz által kialakuló betegség válik népbetegséggé, ráadásul az egészségtelen táplálkozás is jelentősen rányomja a bélyegét a dolgozók közérzetére. Egy tudományos magazinban megjelent, egy amerikai kutatás bebizonyította, miszerint a túlórák és a szív- és érrendszeri betegségek közt összefüggés van. Ha 40 óránál is többet dolgozunk egy héten, ami valljuk be, igen sokakat érint, az legalább 25 százalékkal növeli a stroke kialakulását.

Mik a negatívumok?

Ugyan két évszázaddal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy csupán heti 5 napot dolgozzunk, mégis megtörtént a változás. Mostanság ismét az a probléma vetülne fel, ami az előző változtatás kapcsán is, az életvitelünk túlságosan is az ötnapos munkarendre van szabva. A gyermekes családok számára igen nagy problémát jelentene az iskola kérdése, hiszen nem biztos, hogy az oktatási rendszer átformálhatóvá válna a munkaügyi rendszerrel egyszerre. A nyitvatartási idők, az adózás, a munkaórák száma pedig újabb problémákat vetnének fel. Tegyük fel, rövidebb lesz a hét, ám ezzel egyidejűleg megnövekednek a munkaórák is. Ahogy azt már előzőleg megtudtuk, a hatékony munkavégzés 7 órában mérhető, utána a fáradtság és a koncentráció hiánya romló teljesítményt idéz elő. Mivel csökken a figyelem, így a kétkezi munkások esetében megnövekedik a balesetek esélyének százaléka, ráadásul a szorongás ismét fellépő tényezőként szerepel, ami betegségek kialakulását idézheti elő.

A négynapos munkarendre való átállás tehát igen bonyolult kérdés, jelenleg még kísérleti stádiumban tart a megvalósítása, ám pozitívan fordulhatunk a jövő felé, ugyanis az olyan nagyvállatok, mint a Google, már rendszeresítettek intézkedéseket a dolgozóik érdekében, például téli sítúrákkal és nyári piknikekkel igyekszik a vezetőség visszaszorítani a stresszt, valamint támogatásokkal és az egészséges életmód szorgalmazásával segítik alkalmazottaikat

0 Tovább

Tudomány: Te segítesz, ha látod, hogy valaki bajban van?

A válasz talán elsőre igen lesz, de biztos vagy benne? Sokaknak ugyanis nem a lélekjelenléten múlik, hogy képesek-e egy bajbajutott embertársuk segítségére sietni.

A járókelő effektus

A pszichológusokat már régóta foglalkoztató kérdés, vajon miért csak néhányan vagyunk hajlandóak segíteni ismeretleneken, hogyha egyértelműen észleljük, hogy baj van? A kérdés a fókuszba 1964 után került, mikor is egy egész háztömb nézte végig, ahogy Kitty Genovese-t lakásának kapuja előtt megtámadják. A fiatal lány vérző sebei ellenére eltámolygott az utca végéig, majd segítségért kiáltott. 38 ember hallotta vagy látta a támadást, mégsem értesítette senki a hatóságokat. A nyomozók tehetetlenül álltak az eset előtt, hiszen a józanész azt diktálná, hogy ilyen helyzetben minimum egy segélyhívással támogassuk embertársunkat. A médiában óriási visszhangot keltett az eset, a pszichológusok pedig azonnal lecsaptak az ügyre. Végül 1968-ban az a megállapítás született, hogy az ember fejében akaratlanul is a miért éppen én? – kérdés ötlik fel vészhelyzet esetén. Ha több szemtanú is a helyszínen tartózkodik, felötlik a gondolat, miért éppen neki kellene odamennie, hiszen a többiek sem csinálnak semmit. A tudósok számtalan kísérletet végeztek, míg nagyjából behatárolhatóvá vált e viselkedés mechanizmusa. Megfigyelték ugyanis, hogy a legtöbb tétlenkedő szemtanú a másikra vár, így ördögi kör jön létre, hisz gyakorlatilag értékes perceket veszítenek azzal, hogy a másik lépését figyeli. Ezzel ellentétben pozitív hatása is van ennek az effektusnak, mivel az is kiderült a kísérletekből, ha egyvalaki a bajbajutott segítségére siet, előbb-utóbb a csoport is csatlakozik a segítségnyújtók köréhez.

Mások példájának követése

Az emberi viselkedés alapját szinte mindig az határozza meg, hogy másokhoz viszonyulunk, mások példáit követjük. Ez lehet pozitív és negatív példa, a lényeg, hogy egyfajta viselkedési mintát tár elénk. Egy híres kísérlet bizonyította be azt, hogy tényleges vészhelyzet esetén sem cselekszünk racionálisan. Egy helyiségbe ugyanis kísérleti alanyokat ültette, a hallgatók azt hitték, tesztet töltenek ki. Ezután a teret elkezdték füsttel megtölteni. Mikor egyedül ültek a teremben a diákok, szinte azonnal jelezték a vészhelyzetet, ám mikor közösen voltak a teremben, az eredmény egészen más lett. A kísérletben résztvevők érzékelték ugyan a veszélyt, de mivel senki sem cselekedett, így elkönyvelték magukban, hogy nincs semmi baj. Pedig a veszély tisztán láthatóan ott lebegett a szemük előtt. Sok esetben a szemtanúk nem érzik bizonyosnak a veszélyt épp emiatt, mert mások sem reagálnak. Ebből az okból kifolyólag a résztvevők nem tudják pontosan, valós veszély áll-e fent, és szükséges-e beavatkozni. Tipikus példa erre a földön fekvő járókelő esete, mikor a legtöbben átlépnek felette, mivel azt hiszik, ittas vagy drog hatása alatt áll, hiszen senki sem segít neki. Itt lép be a következő tényező, ami gátolhat minket a segítségnyújtásban.

A szimpátia

Nem is hinnénk, de a szimpátia nagyon is sokat számít, hogyha segítségnyújtásra kerül a sor. Itt nem vészhelyzetekre kell gondolni csupán, ugyanis hétköznapi esetek modellezésével is foglalkoztak a kutatók. Felkértek több férfit, hogy kétféle szituációt játszanak el az utca emberével. Az egyik esetben szimplán pénzt kértek a járókelőktől, majd egy másik helyszínen szintén ugyanezt tették, ám azzal az indokkal, hogy ellopták a tárcájukat. Ahogyan a pszichológusok sejtették, az utca emberének 72%-a adott pénzt a lopott tárca miatt, míg az első körből csupán 34%-ot sikerült rávenni az adakozásra. Mi tehát a tanulság? Az ember mindig mérlegel, megérdemli-e a társunk a segítséget. Ez igen merész lépés, mivel nyilvánvalóan nem tudjuk minden esetben biztosra, hogy helyesen vélekedünk az adott egyén hátteréről. Ez a felfogás ösztönzi továbbra is a pszichológusokat, hogy megvizsgálják, vajon előítéleteink miként befolyásolják az adakozásról kialakított nézeteinket, cselekedeteinket.

Az önbizalom

Ahhoz, hogy valaki segíteni tudjon, sok tényezőnek kell megfelelnie. Nem mindegy például, hogy mely kultúrakörből származunk, illetve az sem, hogy harmóniában állunk-e saját magunkkal. Pozitív énképünk megtartására törekszünk ugyanis, amitől az lenne várható, hogy vészhelyzetben mindenképp idegenek segítségére sietünk. Ez furcsa mód nincs így, csupán akkor vagyunk hajlandóak azonnal segíteni, ha ismerjük az illetőt. Idegenekkel szemben ugyanis egészen más érzésekkel viseltetünk, vagyis képesek vagyunk elrejtőzni az arctalan tömegben, áthárítva ezzel másra a felelősséget. A segítségnyújtásnak persze az is fontos részét képezi, ki mennyire jártas például az elsősegélynyújtásban, illetve mennyire ismeri a vészhelyzeti forgatókönyveket például egy épület evakuálása során.

Az alábbi videóban megfigyelhető, miként zajlik gyakorlatban a járókelő-effektus. A gyalogosok sok esetben nem reagálnak a földön vagy padon fekvőkre, holott tisztán látszik, néhányan meg is állnak elmélázni, vajon szükséges-e a segítségnyújtás. A kisfilmet Kovács Niki készítette, 

0 Tovább

Tudomány: Biztos, hogy rossz az alkohol?

Az alkohol rossz, vagy mégsem? A válasz egyszerű: mint mindig, tudni kell tartani a mértéket.

Prevenciók millió figyelmeztetnek az alkohol káros hatásaira, a függőség kialakulására. A veszély valós, a nagymennyiségű alkohol roncsolja a szervezetet, rendszeres fogyasztása pedig valóban függőséget alakít ki. De mi a helyzet olyankor, ha valaki csupán egy kis „takarítást” szeretne végezni az emeleten?

A Rochester Egyetem kutatása

Egy maroknyi tudós és sok-sok egér. Így nézhet ki egy átlagos kísérlet a laikusok szerint, a téma ez esetben viszont egészen izgalmas. Feltételezik a kutatók ugyanis, hogy talán hamarosan sikerül rájönni, miként takaríthatók ki a méreganyagok a szervezetből, amelyek akár a súlyos időskori elbutulást is okozzák. A tudósok egereken kísérleteztek, vagyis megpróbálták aláásni azt a hipotézist, miszerint kevés alkohol képes lerombolni a szervezetet. Az eredmény még a kutatókat is meglepte, ugyanis kis mennyiségű alkohol tényleg segíti a szervezetet a mérgek szelektálásakor. Két csoportra osztották a rágcsálókat: az egyik csoport alacsony mennyiségben kapott alkoholt, míg a másik nagymennyiségben és rendszeresen. Míg az első csapat egér funkciói javultak, megfigyelőképességük átlagon felülivé vált, addig a másik csoport egér zavarttá, agresszívvé váltak, ráadásul a mozgásuk is egyre inkább szétesett a kísérlet utolsó stádiumában. Az egereknél tehát jelentkeztek a rendszeres alkoholizálókra jellemző tünetek, azaz az agyi leépülés, a motoros funkciók romlása, hangulatbeli változás valamint a központi idegrendszer nagymértékű roncsolódása.

Az alkoholok pozitív hatásai

Hangsúlyozandó, hogy az alkohol csupán kis mértékben fejti ki a pozitív hatását, rendszeres illetve tetemes adagok esetén káros az emberi szervezetre. Ha például a borról beszélünk, számtalan előnyét lehet felsorolni. Pozitív hatással van a vérkeringésre, kitágítja az ereket, mivel sok rezebatrolt, antioxidánsokat és polifenolt tartalmaz, stabilizálja a vérkeringést. A vesék működését is segíti, mivel a borfogyasztással megelőzhető a vesekő kialakulása, valamint serkenti egy kis mértékben az anyagcserét is. A rum hasonlóan a borhoz, segít az érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében, csökkenti a stroke kockázatát, illetve megfázásos megbetegedés esetén is javallott a fogyasztása. Népi gyógyászatunk legfontosabb eleme, a pálinka sem maradhat ki a sorból. Körülbelül 2 centiliter pálinka egy teáskanál mézzel jó szolgálatot tehet meghűlés vagy gyomorbántalmak esetén. Jó minőségű pálinkával a puffadás és a gyomorégés is elkerülhető, ráadásul további pozitív tulajdonsága, hogy görcsök esetén akár gyógyszereket is helyettesítő görcsoldó hatással bír. Kedvelt ital még hazánkban a sör, ami vízhajtó és nyugtató hatása miatt nem hiányozhat a repertoárból. Ennek az italnak is magas az antioxidáns-tartalma, illetve a test számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat és vitaminokat is tartalmaz. Ha az alkoholfogyasztást beépítjük az étrendbe, és nagy odafigyeléssel tartjuk a mértéket, azaz röviditaloknál betartjuk a két centilitert, alacsony alkoholtartalmú italoknál a 2-3, maximum 4 decilitert, azzal igen kedvező hatást érhetünk el. Fontos azonban, hogy ne napi szinten fogyasszuk őket, illetve ha mégis becsúszna egy-egy nagyobb italozgatás a hét folyamán, hagyjunk időt a szervezetnek a regenerálódásra, hiszen a rendszeres, kismennyiségű alkoholfogyasztás ugyanolyan káros lehet, mintha nagy dózisban adagolnánk.

Az egészséges életmódhoz elengedhetetlen az alkohol?

Szó sincs róla. A tudósok arra ösztökélnek mindenkit, aki eddig nem építette be az alkoholt az étrendjébe, az ezután se tegye, hiszen több rizikóval jár, mintha gyümölcsökkel és zöldségekkel igyekeznénk elkerülni a fentebb már említett betegségeket. Ha azonban valaki rendszeresen fogyaszt alkoholt, annak a figyelmébe ajánlják, a mértékletesség milyen sok pozitív hatással van a szervezetre. Európa-szerte folynak a kutatások, hogy megállapítsák, miként lehet esetlegesen a gyógyászatba is beleépíteni az alkoholfogyasztást.

Mi történik az aggyal folyamatos alkoholizálás esetén?

A témával a Heidelbergi Egyetem foglalkozott, ahol egészen pontosan azt vizsgálták, mi történik akkor, ha valaki nap, mint nap alkoholos befolyás alatt áll. Normál esetben – függetlenül attól, erős vagy gyenge italról beszélünk – már percek alatt beindulnak a testben a folyamatok. Az alkohol lebontásra kerül, az agy pedig a benne található cukrot használja fel energiaforrásként. Minél nagyobb a vérben az alkohol-koncentráció, annál kisebb az agyat védő kreatiné. Körülbelül 24 óra alatt a test megkezdi a kreatin előállítását, amely ismét képes megfelelően funkcionálni, ezáltal pedig védeni az agyunkat. De mi történik annál, aki e regenerációs folyamat közben ismét alkoholt fogyaszt? A már említett körforgás újból lezajlik, ám ezúttal az agy védelme már jelentősen csökkent, amit tovább rombol a bevitt ital a mennyiségétől függően. A veszély tehát adott, így még a mérsékelt fogyasztás esetében is fennáll a veszély, hogy káros hatásoknak tesszük ki az agyunkat, és megakadályozzuk, hogy megfelelő működési feltételeket biztosíthasson a test saját magának.

0 Tovább

Tudomány: Mindent tudsz a függőségről?

Egy érdekes elmélet látott napvilágot, ami gyakorlatilag alapjaiban változtatja meg a függőségről kialakult nézeteinket. Lehetséges, hogy ez idáig mindent rosszul gondoltunk?

Mi okozza a függőséget?

Először buta kérdésnek tűnhet, hiszen egyöntetűen azt felelhetjük, a függőség tárgya okozza a függőséget. Vegyük példának a tudatmódosító szereket. Bizonyára mindenkit óva intettek legalább egyszer az életben, hogy idegenektől sose fogadjunk el italt, hogy a poharunkat egy szórakozóhelyen ne hagyjuk sehol őrizetlenül, mivel bármit beletehetnek. Elég egy korty, és máris megvan a baj. Ha a test 20 napig állandó drogadagolásnak van kitéve, a szervezet a 21. napon már kívánni kezdi a szert. Ennek oka a drogban található kémiai anyagoknak köszönhető. E nehezen szabályozható, beteges tudatállapotot hívjuk függőségnek. A kérdés, hogy helyesek-e a vélekedéseink, adott. Egy kutatócsoport azonban egyértelműen megcáfolta a laikusok elméletét a függőségről.

egészség mentális függőség drog heroin kokain szociális háló pszichológia tudomány

Egy érdekes kísérlet eredménye

Első ízben vizsgáljuk meg, mi történik, ha eltörjük a combcsontunkat, és bemegyünk vele a kórházba! Egy gyors röntgen után az orvos diamorfint fog adni, hogy csökkentse a fájdalmat. Mi az a diamorfin? Egy erős fájdalomcsillapító, ismertebb nevén: heroin. A kényelmesebb gyógyulás érdekében hetekig szednünk kell. Az egészségügyben használatos diamorfin sokkal erősebb, mint az utcán kapható heroin, hiszen nincs más kémiai anyaggal dúsítva. A huzamosabb időn keresztült adagolt gyógyszer hatására valóban kialakul függőség a betegek között, ám ez körülbelül néhány nap alatt elmúlik. Mi történik akkor valójában? A kérdés több szempontból is nagyon érdekes, hiszen a függőségről kialakított elméletünk alapján a bolygó lakosságának majdnem egészének heroin függőnek kellene lennie, ez mégsincs így. Egyes kutatókat gondolkodóba ejtett ez a tény, így kísérletezésbe kezdtek. Az elméleti része nagyon egyszerű: adott egy ketrec, egy patkány és két önitató. Az egyikbe heroinnal vagy kokainnal dúsított vizet tettek, a másikba pedig nem. Minden egyes kísérlet végén ugyanaz az eredmény született, a patkány függője lett a drogoknak. Egyre többet és többet ivott egészen addig, amíg el nem pusztult. Prof. Bruce Alexander észrevett egy érdekes összefüggést az esetek között. A patkányok mindegyik kísérletben egyedül voltak a ketrecben, így nem tudtak mást csinálni, mint a droghoz nyúlni. A pszichológus javaslatára a kutatók némileg változtattak a kísérlet körülményein. Megépítettek egy patkányok számára ideális környezetet. Játékokkal, búvóhelyekkel töltötték fel a ketrecet, és ezúttal nem egy patkányt helyeztek a ketrecbe, hanem legalább két-két párt hímekből és nőstényekből, így szaporodni is tudtak. Ezután ismét behelyezték a ketrecbe a droggal töltött vizet illetve a drogmenteset is. Az eredmény meglepő volt, a heroint és kokaint tartalmazó víz nem volt rossz hatással a patkányokra, nem adagolták túl magukat, és nem jelentkeztek náluk az elvonási tünetek sem. E felfedezés buzdította arra a kutatókat, hogy ne csak patkányokon, hanem embereken is megvizsgálják a drogok hatásait. Első ízben a háborúban résztvevő katonák egészségügyi állapotát vették górcső alá. Mivel a katonák 20 százaléka a szolgálati idő alatt fogyaszt heroint a stressz csökkentése végett, ők lettek az elsődleges célcsoport. E heroin fogyasztók közül egy sem ment rehabilitációra, nem vettek részt semmilyen elvonókúrán, mégis 95 százalékuk felhagyott a szerek használatával a hazatérésüket követően. Ha ismét megvizsgáljuk az első kijelentésünket, miszerint a függőség tárgya által válunk függőkké, tévedünk, ugyanis sem a patkányok, sem a katonák esetében nem ez történt. Hol van mégis a kapcsolódási pont? Prof. Alexander erre is választ adott. A katonák esetében egy szörnyen nyomasztó élményről beszélünk, állandó stressz, fáradtság és ingerlékenység jellemzi az embereket. A gyilkosság illetve az áldozattá válás gondolata nagy nyomást fektet a katonákra, akik heroin adagolással oldották ezt. Ezen a ponton párhuzamot vonhatunk a magányos patkánnyal, hiszen búvóhelyek és társak hiányában szintén nagy frusztrációt kellett elszenvednie az állatnak. A hazatérő katonák a család és barátok biztonságos körében már nem szorultak tudatmódosító szerek használatára, így függőségük tárgyára egyáltalán nem volt szükség. Ebben az esetben a patkányokkal végzett kísérlet második formájához hasonló dolog történt.

egészség mentális függőség drog heroin kokain szociális háló pszichológia tudomány

A konklúzió

Prof. Alexander szerint a függőségről nem a szer, hanem a ketrec tehet. Egy megfelelően kondicionált személy esetében sokkal kisebb valószínűséggel alakul ki a függőség, mint egy magával és az életével elégedetlen, szorult helyzetben lévő társánál. „Az ember a kezdetek óta társas lény, a kiegyensúlyozott élethez elengedhetetlenek az őt körülvevő személyek. Ettől válik egészségessé. Ha valaki traumatizált, izolált környezetben él vagy nem megfelelő életkörülmények között, egy olyan pótcselekvés után fog nézni, ami boldoggá teszi. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tudatmódosító szerekkel él. Függője lehetünk az evésnek, a közösségi oldalak böngészésének, de akár még a pornográf tartalmak rendszeres látogatásának is.” – írja a professzor. A függőség kialakulásáról tulajdonképpen az emberi természet tehet. További kutatások eredményei is érdekes változásokat hozhatnak a rehabilitációs intézmények számára. Pszichiáterek kutatták ugyanis, hogy az életterek megváltozásával számtalan lehetőség adódik arra, hogy izoláljuk saját magunkat, ezáltal lehetőséget teremtsünk magunknak a függőség kialakulására. Vizsgálat alá estek az amerikai háztartások. A vizsgálati szempontok közé tartozott például az ingatlanok nagysága, a szobák elosztása illetve a különböző szórakoztató elektronikai berendezések száma. Az eredmény döbbenetes: mivel nőttön-nő az amerikai ingatlanok alapterülete, így sokkal nagyobbak a kihasználatlan, üres terek. Az egy főre jutó szobák száma is indokolatlanul magas eredményt mutat, ráadásul egy átlagos amerikai háztartásban legalább 3 televízió vagy más szórakoztató elektronikai eszköz is megtalálható. Mindezekből arra következtetnek a kutatók, hogy a családtagok észrevétlenül távolodnak el egymástól, és pótolják a személyes kapcsolatokat mással, például számítógépezéssel vagy TV nézéssel. Az otthonokon kívül az amerikaiakra ható szociális ingereket is vizsgálták. A kutatás újabb döbbenetes tényeket mutat: az iskolában elszenvedett atrocitások, a közösségi média nyomása, az állandó versengés a diákok és munkatársak között 60 százalékkal megnövelik a függőségre hajlamos személyek számát. Ilyen nyomasztó eredmények birtokában világossá válik, hogy javítani kell az életkörülményeinken, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a szociális kapcsolataink ápolására, és kénytelenek vagyunk kizárni a zavaró tényezőket, ha kiegyensúlyozott, függőségmentes életet szeretnénk élni.

2 Tovább

neuro

blogavatar

Ha érdekel minden az emberi testről, főként az agyról, ami a tankönyvekben nincs bent, akkor feltétlen itt a helyed. A legérdekesebb tényekről és legmegdöbbentőbb történetekről olvashatsz a Neurón.

Címkefelhő

egészség (15),agy (6),mentális (6),pszichológia (5),tudomány (5),tippek (5),alvás (4),lista (4), (4),függőség (3),lélektan (3),depresszió (3),gyermek (3),megosztó (3),munka (2),facebook (2),veszély (2),hormon (2),betegség (2),sokkoló (2),félelem (2),stressz (2),rosszkedv (1),mérgező szülő (1),bántalmazás (1),érdekességek (1),tünetek (1),kockázat (1),instagram (1),segítség (1),közösségi oldal (1),mentő (1),ájulás (1),járókelő effektus (1),munkaidő (1),érdekesség (1),negatív (1),pozitív (1),kvíz (1),fóbia (1),hamis (1),horrorfilm (1),gyilkosság (1),horror (1),zavar (1),önpusztítás (1),adrenalin (1),figyelemzavar (1),veszélyérzet (1),figyelem (1),adhd (1),hiperaktivitás (1),zombi (1),farkasember (1),vérzés (1),igaz (1),logó (1),agytorna (1),alvásparalízis (1),szellemek (1),bizarr (1),mentális betegség (1),hallucináció (1),bénulás (1),memória (1),fájdalom (1),mandela-effektus (1),pihenés (1),módszer (1),szociális háló (1),emlék (1),átverés (1),agyserkentő (1),szerelem (1),szexualitás (1),objektofilia (1),kokain (1),heroin (1),kényszer (1),gyász (1),trauma (1),szenvedélybetegség (1),extrém (1),kimerültség (1),drog (1),elhízás (1),jelek (1),gyümölcs (1),zöldség (1),horkolás (1),alvópóz (1),videó (1),relaxáció (1),gerincfájás (1),alkohol (1),elsősegély (1),megelőzés (1),rák (1),mértékletesség (1),ASMR (1),elmélet (1),demencia (1),megosztás (1),képek (1),agyműködés (1),harc (1),felejtés (1),multiverzum (1),kontroll (1),dejavu (1),tévhit (1)

Facebook