Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lista: A figyelemhiányos betegség 8+1 tünete

Manapság egyre több gyermeket diagnosztizálnak az úgynevezett ADHD (Attention Deficit or Hyperactivity Disorder) betegséggel. A hiperaktivitás vagy figyelemzavar nagymértékben megkeserítheti az adott gyermek életét, ugyanis nem csak magatartásbeli problémákat okoz, hanem ellehetetleníti a beilleszkedést is az adott közösségbe, ami egy kisgyerek számára elengedhetetlen. Az ADHD főként a gyerekeknél fordul elő, körülbelül 10 százalékát érinti az iskolásoknak. Érdekes megfigyelés vezetett a megállapításhoz, miszerint a fiúk esetében háromszor nagyobb kockázatról beszélhetünk, ráadásul őket sokkal nehezebb "kigyógyítani" a betegségből, és akár felnőttkorukban is magukkal vihetik ezt a terhet. Az egész jelenséget úgy kell elképzelni, mintha egy partin ácsorognánk, folyamatosan beszélnének hozzánk, ám mi szinte minden percben máshol járunk, alig fogunk fel valamit a külvilág ingereiből. Így már érthető, miért olyan veszélyes a betegség egyre későbbi felfedezése.

lista figyelemzavar hiperaktivitás adhd gyermek pszichológia figyelem veszélyérzet betegség

0 Tovább

Tudomány: Biztos, hogy rossz az alkohol?

Az alkohol rossz, vagy mégsem? A válasz egyszerű: mint mindig, tudni kell tartani a mértéket.

Prevenciók millió figyelmeztetnek az alkohol káros hatásaira, a függőség kialakulására. A veszély valós, a nagymennyiségű alkohol roncsolja a szervezetet, rendszeres fogyasztása pedig valóban függőséget alakít ki. De mi a helyzet olyankor, ha valaki csupán egy kis "takarítást" szeretne végezni az emeleten?

egészség alkohol függőség tudomány mértékletesség rák megelőzés

0 Tovább

neuro

blogavatar

Ha érdekel minden az emberi testről, főként az agyról, ami a tankönyvekben nincs bent, akkor feltétlen itt a helyed. A legérdekesebb tényekről és legmegdöbbentőbb történetekről olvashatsz a Neurón.

Címkefelhő

egészség (18),pszichológia (9),tudomány (8),tippek (7),mentális (7),lélektan (6),agy (6),lista (6),megosztó (5), (5),alvás (4),sokkoló (4),függőség (4),gyermek (3),depresszió (3),veszély (3),facebook (2),félelem (2),tévhit (2),bizalom (2),munka (2),segítség (2),betegség (2),bizarr (2),drog (2),stressz (2),hormon (2),kokain (2),mentális egészség (1),higiénia (1),bénulás (1),példakép (1),vér (1),medúza (1),cukor (1),szeretet (1),test (1),középkor (1),figyelem (1),zombi (1),farkasember (1),gyilkosság (1),horrorfilm (1),horror (1),önpusztítás (1),zavar (1),fürdés (1),adrenalin (1),hallucináció (1),veszélyérzet (1),adhd (1),hiperaktivitás (1),mentális betegség (1),figyelemzavar (1),gyereknevelés (1),alárendeltség (1),pió atya (1),drogprevenció (1),hasis (1),poltergeist (1),gondolatolvasás (1),paranormális (1),parapszichológia (1),levitálás (1),lsd (1),károsodás (1),szépség (1),kísérlet (1),kórház (1),mcdonalds (1),vegyszerek (1),életmód (1),egészséges táplálkozás (1),probléma (1),kiégés (1),kommunikáció (1),állásinterjú (1),testbeszéd (1),megbocsájtás (1),hűtlenség (1),csatorna (1),párkapcsolat (1),ddlg (1),dominancia (1),vágysiker (1),önismeret (1),szülő (1),tippek (1),allergia (1),szellemek (1),szabályok (1),mosás (1),fóbia (1),agyműködés (1),képek (1),megosztás (1),zöldség (1),gyümölcs (1),szerelem (1),agyserkentő (1),demencia (1),harc (1),elmélet (1),ASMR (1),multiverzum (1),kontroll (1),felejtés (1),dejavu (1),szexualitás (1),objektofilia (1),extrém (1),kimerültség (1),jelek (1),kényszer (1),gyász (1),szenvedélybetegség (1),trauma (1),elhízás (1),heroin (1),emlék (1),átverés (1),mandela-effektus (1),pihenés (1),szociális háló (1),módszer (1),relaxáció (1),videó (1),rosszkedv (1),tünetek (1),érdekességek (1),érdekesség (1),negatív (1),kockázat (1),pozitív (1),mérgező szülő (1),bántalmazás (1),igaz (1),hamis (1),logó (1),agytorna (1),kvíz (1),memória (1),munkaidő (1),járókelő effektus (1),alkohol (1),mértékletesség (1),gerincfájás (1),horkolás (1),alvópóz (1),fájdalom (1),rák (1),megelőzés (1),közösségi oldal (1),instagram (1),mentő (1),ájulás (1),elsősegély (1),vérzés (1),alvásparalízis (1)

Facebook