Tudomány: Mindent tudsz a függőségről?

Egy érdekes elmélet látott napvilágot, ami gyakorlatilag alapjaiban változtatja meg a függőségről kialakult nézeteinket. Lehetséges, hogy ez idáig mindent rosszul gondoltunk?

Mi okozza a függőséget?

Először buta kérdésnek tűnhet, hiszen egyöntetűen azt felelhetjük, a függőség tárgya okozza a függőséget. Vegyük példának a tudatmódosító szereket. Bizonyára mindenkit óva intettek legalább egyszer az életben, hogy idegenektől sose fogadjunk el italt, hogy a poharunkat egy szórakozóhelyen ne hagyjuk sehol őrizetlenül, mivel bármit beletehetnek. Elég egy korty, és máris megvan a baj. Ha a test 20 napig állandó drogadagolásnak van kitéve, a szervezet a 21. napon már kívánni kezdi a szert. Ennek oka a drogban található kémiai anyagoknak köszönhető. E nehezen szabályozható, beteges tudatállapotot hívjuk függőségnek. A kérdés, hogy helyesek-e a vélekedéseink, adott. Egy kutatócsoport azonban egyértelműen megcáfolta a laikusok elméletét a függőségről.

egészség mentális függőség drog heroin kokain szociális háló pszichológia tudomány

Egy érdekes kísérlet eredménye

Első ízben vizsgáljuk meg, mi történik, ha eltörjük a combcsontunkat, és bemegyünk vele a kórházba! Egy gyors röntgen után az orvos diamorfint fog adni, hogy csökkentse a fájdalmat. Mi az a diamorfin? Egy erős fájdalomcsillapító, ismertebb nevén: heroin. A kényelmesebb gyógyulás érdekében hetekig szednünk kell. Az egészségügyben használatos diamorfin sokkal erősebb, mint az utcán kapható heroin, hiszen nincs más kémiai anyaggal dúsítva. A huzamosabb időn keresztült adagolt gyógyszer hatására valóban kialakul függőség a betegek között, ám ez körülbelül néhány nap alatt elmúlik. Mi történik akkor valójában? A kérdés több szempontból is nagyon érdekes, hiszen a függőségről kialakított elméletünk alapján a bolygó lakosságának majdnem egészének heroin függőnek kellene lennie, ez mégsincs így. Egyes kutatókat gondolkodóba ejtett ez a tény, így kísérletezésbe kezdtek. Az elméleti része nagyon egyszerű: adott egy ketrec, egy patkány és két önitató. Az egyikbe heroinnal vagy kokainnal dúsított vizet tettek, a másikba pedig nem. Minden egyes kísérlet végén ugyanaz az eredmény született, a patkány függője lett a drogoknak. Egyre többet és többet ivott egészen addig, amíg el nem pusztult. Prof. Bruce Alexander észrevett egy érdekes összefüggést az esetek között. A patkányok mindegyik kísérletben egyedül voltak a ketrecben, így nem tudtak mást csinálni, mint a droghoz nyúlni. A pszichológus javaslatára a kutatók némileg változtattak a kísérlet körülményein. Megépítettek egy patkányok számára ideális környezetet. Játékokkal, búvóhelyekkel töltötték fel a ketrecet, és ezúttal nem egy patkányt helyeztek a ketrecbe, hanem legalább két-két párt hímekből és nőstényekből, így szaporodni is tudtak. Ezután ismét behelyezték a ketrecbe a droggal töltött vizet illetve a drogmenteset is. Az eredmény meglepő volt, a heroint és kokaint tartalmazó víz nem volt rossz hatással a patkányokra, nem adagolták túl magukat, és nem jelentkeztek náluk az elvonási tünetek sem. E felfedezés buzdította arra a kutatókat, hogy ne csak patkányokon, hanem embereken is megvizsgálják a drogok hatásait. Első ízben a háborúban résztvevő katonák egészségügyi állapotát vették górcső alá. Mivel a katonák 20 százaléka a szolgálati idő alatt fogyaszt heroint a stressz csökkentése végett, ők lettek az elsődleges célcsoport. E heroin fogyasztók közül egy sem ment rehabilitációra, nem vettek részt semmilyen elvonókúrán, mégis 95 százalékuk felhagyott a szerek használatával a hazatérésüket követően. Ha ismét megvizsgáljuk az első kijelentésünket, miszerint a függőség tárgya által válunk függőkké, tévedünk, ugyanis sem a patkányok, sem a katonák esetében nem ez történt. Hol van mégis a kapcsolódási pont? Prof. Alexander erre is választ adott. A katonák esetében egy szörnyen nyomasztó élményről beszélünk, állandó stressz, fáradtság és ingerlékenység jellemzi az embereket. A gyilkosság illetve az áldozattá válás gondolata nagy nyomást fektet a katonákra, akik heroin adagolással oldották ezt. Ezen a ponton párhuzamot vonhatunk a magányos patkánnyal, hiszen búvóhelyek és társak hiányában szintén nagy frusztrációt kellett elszenvednie az állatnak. A hazatérő katonák a család és barátok biztonságos körében már nem szorultak tudatmódosító szerek használatára, így függőségük tárgyára egyáltalán nem volt szükség. Ebben az esetben a patkányokkal végzett kísérlet második formájához hasonló dolog történt.

egészség mentális függőség drog heroin kokain szociális háló pszichológia tudomány

A konklúzió

Prof. Alexander szerint a függőségről nem a szer, hanem a ketrec tehet. Egy megfelelően kondicionált személy esetében sokkal kisebb valószínűséggel alakul ki a függőség, mint egy magával és az életével elégedetlen, szorult helyzetben lévő társánál. „Az ember a kezdetek óta társas lény, a kiegyensúlyozott élethez elengedhetetlenek az őt körülvevő személyek. Ettől válik egészségessé. Ha valaki traumatizált, izolált környezetben él vagy nem megfelelő életkörülmények között, egy olyan pótcselekvés után fog nézni, ami boldoggá teszi. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy tudatmódosító szerekkel él. Függője lehetünk az evésnek, a közösségi oldalak böngészésének, de akár még a pornográf tartalmak rendszeres látogatásának is.” – írja a professzor. A függőség kialakulásáról tulajdonképpen az emberi természet tehet. További kutatások eredményei is érdekes változásokat hozhatnak a rehabilitációs intézmények számára. Pszichiáterek kutatták ugyanis, hogy az életterek megváltozásával számtalan lehetőség adódik arra, hogy izoláljuk saját magunkat, ezáltal lehetőséget teremtsünk magunknak a függőség kialakulására. Vizsgálat alá estek az amerikai háztartások. A vizsgálati szempontok közé tartozott például az ingatlanok nagysága, a szobák elosztása illetve a különböző szórakoztató elektronikai berendezések száma. Az eredmény döbbenetes: mivel nőttön-nő az amerikai ingatlanok alapterülete, így sokkal nagyobbak a kihasználatlan, üres terek. Az egy főre jutó szobák száma is indokolatlanul magas eredményt mutat, ráadásul egy átlagos amerikai háztartásban legalább 3 televízió vagy más szórakoztató elektronikai eszköz is megtalálható. Mindezekből arra következtetnek a kutatók, hogy a családtagok észrevétlenül távolodnak el egymástól, és pótolják a személyes kapcsolatokat mással, például számítógépezéssel vagy TV nézéssel. Az otthonokon kívül az amerikaiakra ható szociális ingereket is vizsgálták. A kutatás újabb döbbenetes tényeket mutat: az iskolában elszenvedett atrocitások, a közösségi média nyomása, az állandó versengés a diákok és munkatársak között 60 százalékkal megnövelik a függőségre hajlamos személyek számát. Ilyen nyomasztó eredmények birtokában világossá válik, hogy javítani kell az életkörülményeinken, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a szociális kapcsolataink ápolására, és kénytelenek vagyunk kizárni a zavaró tényezőket, ha kiegyensúlyozott, függőségmentes életet szeretnénk élni.

2 Tovább

Extrém: A legundorítóbb szenvedélybetegségek

Ha a függőségről van szó, sokaknak a kábítószer, az alkohol, a cigaretta ugrik be elsőnek. Nem is gondolnák, hogy léteznek egészen megdöbbentő, sőt olykor már kifejezetten undorítónak mondható szenvedélybetegségek.

egészség mentális függőség szenvedélybetegség trauma gyász depresszió kényszer extrém

A függőség kialakulása

A szenvedélybetegségek kialakulásának folyamatát a mai napig kutatják, hiszen minden egyes beteg esetében más-más okokról beszélünk. Egy közös gócpont azonban akad, mégpedig a szorongás. Ezt számtalan dolog idézheti elő, a végkimenetel mégis ugyanaz: a beteg igyekszik valamilyen számára kellemes tevékenységgel oldani a felgyülemlett feszültséget. A tudomány jelen állása szerint körülbelül öt különböző tényezőt sorolhatunk fel, amely hatására szenvedélybetegség alakulhat ki az egyénnél. A genetika nagy szerepet játszik a mentális betegségek kialakulásában, ez alól a függőség sem kivétel. Ugyan nem az a legjellemzőbb mód, hiszen az esetek döntő százalékában inkább a családi háttér, a családmodell okolható. Kimutatható ugyanis, hogy ahol elfogadott mintaként jelenik meg valamely szenvedély iránti beteges vágy, ott a gyermek is ezt a fajta viselkedést fogja továbbvinni, ez lesz számára a normális, az irányadó. A család mellett a társadalom is nagy nyomást helyez tagjaira, hiszen a reklámok, a közösségi média káros befolyással bírhat az amúgy is önértékelési zavarókkal bírókra. Nincsenek biztonságban azok sem, akik valamilyen traumát szenvedtek el akár gyermek–, akár felnőttkorukban. Traumának tudható be a halál, a gyász, a veszteség, sőt, még az életkori szakaszok váltása során kialakuló kapuzárási pánik is. Hogy kin hogy ütköznek ki, az egyelőre még rejtély a tudomány számára, így sokan értetlenül állnak bizonyos esetek előtt, magyarázatot pedig nemigen találnak. Nézzünk néhány egészen visszataszító példát, mikor a szenvedélybetegség már egészen (szó szerint) beteges méreteket ölt!

A matracevő

St. Louis, Missouri állam

„Jennifer vagyok és függője a matracevésnek”

Első olvasatra is megdöbbentő, aztán a sokadikra is. A 27 éves Jennifer egészen bizarr függőség rabja már gyermekkorától fogva. Titkos szenvedélye eleinte nem öltött ijesztő méretet. Hetente néhány alkalommal fogyasztott csak egy-egy falatot ágybetétjéből, ám az idő múlásával egyre nagyobb darabokat szakított a matracból. Édesanyja akkor szembesült lánya függőségével, mikor észrevette, hogy ágya egyre kényelmetlenebbé válik. Jennifer ekkor már teljes egészében elfogyasztotta saját ágyát, ráadásul megrongálta az autójuk ülését is, valamint bátyja és édesanyja matracát egyaránt. A lány összesen 8 egész matracot fogyasztott el. Hogy miért? „Szeretem a matracok textúráját, és hogy addig tudom rágni őket, amíg meg nem unom. Ők az én kis puha barátaim.” – nyilatkozta Jennifer több interjúban is. Bátyja aggódik az egészségéért, nem véletlenül. Jennifer ugyan ügyel a matracok tisztaságára, vagyis megtisztítja őket a hajtól és egyéb szennyeződésektől, ám a matracevés még így is nagy veszélyt jelent a lány egészségére nézve. Az interjúkban elárulta, sokszor kíséri hányinger és hányás a matracfogyasztást. Belgyógyászok vizsgálták Jennifer ügyét, akik azonnal rávilágítottak arra, hogy a lány minden egyes matracfogyasztásnál az életével játszik. Mivel a matracgyártás során poliuretánhabot használnak, ami kőolajszármazék és nagymértékben tartalmaz műanyagot, igen mérgező az emberi szervezet számára. Jennifer gyakori hányingerének oka a test alapvető védekezési funkciója, így akárcsak a túlzó alkoholfogyasztásnál, méreganyagok esetén is megpróbál a szervezet megszabadulni a káros anyagoktól. Sajnos a veszély tudata sem állítja meg Jennifert abban, hogy továbbra is a szenvedélyének éljen. Újra titkolózni kezdett, főzőedény nagyságú darabokat csen el édesanyja ágyából, hogy aztán titokban megegye őket.

A festékivó

Alabama állam

„A nevem Heather Beal, van három gyerekem, és függője vagyok a festékivásnak.”

A 43 éves Heather saját bevallása szerint mindig is imádta a különböző festékek illatát. Különösen akkor vált szenvedélyévé a festés, mikor gyerekei végleg elköltöztek otthonról, ő pedig hogy lekösse figyelmét, felújításba kezdett. Heather hamar rájött, nem fog megelégedni a festékek szagolgatásával, így megkóstolta az egyiket. „Emlékszem az első festék ízére. Nagyon furcsa volt, egyszerre tetszett is meg nem is.” – árulta el a családanya. Heather rájött, akárcsak az ételek közül, festékekből sem minden fajta ízlik neki. De hogy is kell ezt elképzelni pontosan? „Mikor lenyelem, selymesen simogatja a torkomat, mint a meleg tej. Ezután erős, kémiai ízt érzek, ami kicsit égeti a nyelvemet. Ezt is legalább annyira szeretem.”  Heather gyerekei nem örülnek édesanyjuk szenvedélyének. A festékekben található toxinok ugyanis rendkívül mérgezőek, emberi fogyasztásra alkalmatlanok. Heather azonban hisz a mértéktartásban. Szenvedélyét napi egy tubus festék evésére/ivására korlátozta. Táskájában mindig magával viszi a napi adagot, így a pirosnál várakozva, vagy ebédszünetben a munkahelyén is mindig jut ideje egy-egy kortyra. Heather kedvence egyébként az úgynevezett „paint marker”, ami gyakorlatilag egy festékkel töltött filctoll. Az anyuka szereti a toll kis méretét és praktikusságát, mivel bárhová magával tudja vinni anélkül, hogy kiszáradna. De vajon valójában mekkora veszélyt is jelent ez Heatherre nézve? Mivel a festékek oldószereket, töltőanyagokat és pigmenteket is tartalmaznak, már önmagukban is életveszélyesek, ám a xilol nevű vegyület miatt rendkívül gyúlékonyak is. A xilolt egyébként különféle műtrágyák és rovarirtó szerek adalékaként használják, lebontják a zsírokat, kötőszöveteket, ezzel halálos sebet ejtve a belső szerveken.   

egészség mentális függőség szenvedélybetegség trauma gyász depresszió kényszer extrém

A macskaszőr evő

Detroit, Michigan állam

„A nevem Lisa, 24 éves vagyok, és függője vagyok a macskaszőr evésnek.”

A detroiti Lisa lehet talán az, aki a legundorítóbb függőségben szenved. Elmondása szerint a macskaszőr rágcsálás a hobbija, mivel nyugtatóan hat rá. A lány évek óta él együtt 12 macskával, akik miatt kénytelen volt másod és harmad állást vállalni, hogy etetni tudja őket. „Olyan puha a szőrük, és van egy érdekes textúrája a szőrnek, ami nem hasonlít semmire. Szeretem kis gombócokba gyűjteni, és úgy rágcsálni. Felszedem a földről, a kanapéról vagy a macskáim fésőjéből is kigyűjtöm. Kicsit emlékeztet a vattacukor evésre.” – árulta el Lisa egy interjúban. A lány nővérét sokként érte, mikor először találkozott húga szenvedélyével. Lisa mentségnek azt hozta fel, így sokkal közelebb érzi magát az állataihoz, szinte egynek közülük. A lány bevallása szerint olykor a nyelvével kezdi el mosdatni a macskákat, hogy azok az anyjukként tekintsenek rá. Lisa függősége az évek során olyannyira eluralkodott rajta, hogy kétóránként meg kell ennie egy érményi nagyságú szőrgombócot. Eddig közel 3200 szőrlabdát evett meg, ami komoly aggodalomra adhat okot. A lenyelt szőr a hasban rétegződve igen veszélyes, hiszen a gyomorsav képtelen ilyen mennyiségben feloldani az idegen testet. A szőrcsomók eljutnak a belekbe, amik eltömítik azt. Orvosi beavatkozás nélkül akár halált is okozhat. Lisa azonban képtelen felhagyni a függőségével, az aggasztó eredményű orvosi vizsgálatok után még egy újabb macskát is gondozásba vett, akivel igyekszik minél jobban megerősíteni a kapcsolatát: napi egyszer végignyalja a szőrét, hogy az állat feltétlen bizalmat érezzen iránta.

A kőevő

Bedford, Anglia

„A nevem Teresa, 44 éves vagyok és függőségem a kőevés.”

Teresa függősége körülbelül 20 éve kezdődött. Elmondása alapján eleinte csak a kövek sós ízét élvezte a rájuk tapadt homok és por miatt, amikor azonban rágni is kezdte azokat, nem elégedett meg a szopogatásukkal. Teresának egyfajta biztonságot nyújt, ha köveket rágcsálhat. Mikor úton van, szinte állandóan a földet nézi a megfelelő kavicsok után kutatva. Egy kisebb gyógyszertárolóba gyűjti szerzeményeit, amiket ezután otthon megmos, majd a zsebébe rak. Teresa külön odafigyel a kövek alakjára és minőségére: sokkal jobban szereti az olyan darabokat, amik hasonlítanak a száraz föld állagához. „Szeretem, mikor a kövekbe harapok, és ropognak a fogam alatt. A földes íz miatt csinálom, ez nyugtat meg.” Teresa mindennapjai a megfelelő kavicsok kereséséből állnak. A nap végén egy kalapáccsal fogyasztható méretűre aprítja ezeket, és különféle tárolókba rakja őket, hogy magával tudja vinni bárhová. Persze, az sem gond, ha az adott darab túl nagy, olyankor egyszerűen csak elszopogatja őket. A családja, a barátai nagyon aggódnak Teresa miatt, nem is ok nélkül. A hegyes, éles kavicsok könnyen felsérthetik a nő nyelőcsövét vagy gyomrát, ami fájdalmas, és hosszú halálhoz vezet. Ez egyáltalán nem tántorítja el a nőt, Lisa összesen 365 kilogramm követ fogyaszt el évente.

egészség mentális függőség szenvedélybetegség trauma gyász depresszió kényszer extrém

A férjfaló

Fayetteville, Észak-Karolina

„Casie-nek hívnak, 26 éves vagyok és függője a férjem hamvainak.”

Casie története talán a legsokkolóbb mindközül. Függősége a férje elvesztéséből adódó gyászból fakad. Shon és Casie 10 hónapnyi randevúzás után döntöttek úgy, hogy egybekelnek. A nő legboldogabb két és fél évét töltötte férjével, aki azonban egy súlyos asztmaroham következtében elhunyt. Casie képtelen volt feldolgozni a férfi halálát, hónapokig ki sem mozdult az otthonából. Férje hamvait azóta mindig magával cipeli, „együtt” vásárolnak, moziznak, vagy épp mennek étterembe. „Az emberek kinevetnek, mikor megkérdik, mi van a dobozban, és azt mondom, a férjem. Pedig így van. Mindent úgy csinálok, mintha Shon még mindig élne. Együtt választjuk ki az esti filmet, együtt alszunk, úgy főzök és vásárolok be, mintha itt lenne.” Casie addikciója azonban még ennél is ijesztőbb méreteket öltött. Mikor férje hamvait töltötte egy új urnába, észrevette, hogy az ujjait vékony, világos porréteg borítja. Casie ekkor döntött, nem hagyta, hogy a szeretett férj testéből akár egy gramm is hiányozzon, ezért lenyalta az ujjáról a hamvakat. Függősége ekkor lépett a következő szintre. Két hónap elteltével már képtelen volt megállni, hogy egyen férje hamvaiból. Naponta többször is belenyúl az urnába, majd megeszi az ujjára tapadt port. Kétségbeesése azonban egyre nő, hiszen közel másfél kilogrammot fogyasztott már el férjéből, a napok előre haladtával pedig ez a szám nő. Casie nem tudja, mit tegyen. Több terapeutához is fordult már, ám függőségét képtelen irányítani. Depressziója egyre nagyobb méreteket ölt, hiszen az eddig érzelmi biztonságot nyújtó hamvak lassacskán eltűnnek, Casie számára pedig ez egyenlő férje emlékének megszűnésével.

0 Tovább

neuro

blogavatar

Ha érdekel minden az emberi testről, főként az agyról, ami a tankönyvekben nincs bent, akkor feltétlen itt a helyed. A legérdekesebb tényekről és legmegdöbbentőbb történetekről olvashatsz a Neurón.

Facebook