Lélektan: Depresszió vagy rosszkedv?

Mert nem mindegy, miről van szó. Sokan ugyanis hajlamosak rosszkedvüket depressziónak titulálni, ám ennek a fordítottja is előfordul. Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Időnként mindenkit gyötör a rosszkedv, valakit többször, valakit kevesebbszer. Ennek kiváltó oka lehet a veszteség vagy csupán egy elfuserált nap, amikor még csak közelében sem járunk az elképzeléseinknek. Ez az állapot azonban az idő múlásával javul, majd teljesen el is múlik. A depresszió esetében más a helyzet, egy tartós, magától el nem múló, alattomos kórról van szó. Mivel a depressziós emberek követik el a legtöbb hirtelen felindulásból elkövetett öngyilkossági kísérletet, így a probléma sokkal veszélyesebb, mint az első pillanatra hinnénk.

lélektan  depresszió rosszkedv tünetek érdekességek

Mit érez az, akinek rosszkedve van?

A reklámok és filmek előszeretettel ábrázolják az életet olyannak, amilyen valójában nem is – mindig vidám, könnyed, tele van szórakozással. A valóságban azonban igazi érzelmi hullámvasúton utazunk, hiszen számtalan környezeti hatás képes befolyásolni a kedélyállapotunkat. Lehet, hogy egyik pillanatban még boldogan cseverészünk a barátainkkal, a másik pillanatban pedig egy váratlan telefonhívás hatására levertté, szorongóvá válunk. A rosszkedv általában gyors lefolyású, akadnak ez alól persze kivételek, de rendszerint néhány nap alatt elmúlik. A rosszkedvet az apróságoktól az egészen nagy horderejű dolgok is kiválthatják. Ilyenkor jellemző az étvágytalanság, állandó negatív gondolatok, gyomor– és emésztési panaszok. Mindezek azokban csak időszakosan fennálló panaszok. A rosszkedvű személy lát kiutat a helyzetéből, azaz pontosan tudja, hogy nemsoká jobb kedve lesz majd.

Mit érez a depressziós?

A depresszió a rosszkedvvel ellentétben egy véget nem érő folyamatnak tűnik. A magány, a kiüresedés, az állandó levertség szinte minden percben nyomasztja a beteget. A hétköznapi feladatokat képtelen elvégezni, mint például a személyes higiénia vagy háztartáshoz tartozó teendők, mivel állandó fáradtságot érez. Legszívesebben nem csinálna semmit, ami még inkább nyomasztani kezdi, bűntudatot érez, mivel nem produktív, alvászavarral küzd. Fizikai tünetként felsorolható a fejfájás, a fogyás vagy nagymértékű hízás, az emésztési zavarok, szédülés és nem ritkán a hallucináció is. A depressziónak egy kiváltó esemény az oka, ám az állandó rosszkedvre a külső szemlélők szerint nincs magyarázat. A legalább három hete fennálló, állandó rosszkedv már okot adhat az aggodalomra.

Mik a depresszió kiváltó okai?

A depresszió biológiai eredetének meglétét már bizonyították. Míg a rosszkedvért pusztán a környezeti tényezők tehetők felelőssé, addig a depresszióra való hajlam már a genetikába is lehet kódolva. Így ebben az esetben a környezeti hatás aktiválhatja a biológiai érzékenységet, és egyenes út vezet a depresszió felé. Attól azonban, hogy valakinek hajlama van rá, nem biztos, hogy mindenképp illeni fog rá a kórkép. A depresszióra való hajlamról egyelőre nem tudni, örökölhető-e. A brit Oxford University tudósai olyan génmutációkat kerestek, amik okozhatják a kór kialakulását, a vizsgálat eredményeképp pedig azt állítják, a motikondriumoknak köze lehet a depresszióhoz. Téves gondolat azonban azt feltételezni, hogy a depresszió kizárólag a genetikán múlik, hiszen nagyon is komplex betegségről van szó, így további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, mitől olyan tartós állapot. Külső hatásnak olyan nagy érzelmi ráhatásokról beszélhetünk, mint például egy állandóan stresszes munkahely, rossz párkapcsolat, gyermekkori traumák, valamilyen baleset, halál közeli élmény vagy a gyász. Az ilyen események feldolgozása sokaknak meghaladja a képességeit, képtelenek egyről a kettőre lépni segítség nélkül, ez pedig kialakíthatja a tartós, levert állapotot.

Meglepő tények a depresszióról

Mivel még mindig nehezen behatárolható betegségről beszélünk, ezért időről-időre új információk derülnek ki róla. Mára már bizonyos, hogy a depresszióban leginkább a nők szenvednek, majdnem kétszer annyian vannak, mint a férfiak. Míg a gyengébbik nemet az érzelmi csalódások vágják földhöz, addig a férfiak leginkább a munka és a teljesítőképességük miatt válnak depresszióssá. Valószínűleg a genetikai különbözőség okozza ezt az igen eltérő arányt. További érdekesség, hogy a depresszió nem kizárólagosan gyógyszerrel gyógyítható. Egy pszichoterapeuta segítségével akár a beszélgetés is hatásos lehet, ám a kutatók szerint a két módszer együttes alkalmazása a legcélravezetőbb, azaz antidepresszánsok és beszélgetős terápiák egyidejű igénybevétele. Talán kevesen tudják, ám a gyermekek is lehetnek depressziósok. Igaz, az ő esetükben igen nehéz rájönni, mikor beszélünk figyelemzavarról, viselkedési torzulásokról. Leginkább jellemző rájuk az ingerlékenység, illetve a társaság folyamatos mellőzése. Egy depressziós gyerek gyakran képtelen koncentrálni az órán, rossz jegyeket szereznek, hátrányba kerülnek tanulás téren a korosztályukkal szemben.

Érezzük tehát, hogy a két állapot között óriási különbség van.  A depressziónak több fajtája is van, elkülönítésükhöz mindenképp szakember segítségére van szükség. Ne higgyük, hogy ismerőseink, családtagjaink, barátaink csupán visszahúzódó, pesszimista emberek, ne próbáljuk meg mindenképp a szőnyeg alá söpörtetni velük a számunkra bagatelnek tűnő problémákat. A depresszióból kivezető út első lépése a probléma felismerése és elfogadása. Minden esetben szüksége van a betegnek támogatásra, legyen szó a környezetünkben élőről vagy akár saját magunkról.

0 Tovább

Lista: Érdekességek, amit talán nem tudtál az alvásról

Az alvás életünk nélkülözhetetlen folyamata, valakinek már szinte a hobbija. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy mindent tudsz róla. Néhány érdekes tény az alvásról.

alvás lista érdekesség hormon stressz

1. Vannak olyanok, akik félnek az elalvástól.

A szomnifóbiának nevezett jelenség nagyon extrém fóbiának minősül, ilyenkor az alanyok egyszerűen képtelenek elmenni aludni. Hogy miért? Valószínűleg valamilyen traumatikus élményt szereztek álmukban, autóban utaztak, mikor az kisiklott, vagy nekiment valaminek, esetleg egy tűzvész kellős közepén ébredtek. A szomnifóbiások nem magától az alvástól félnek, hanem az azzal járó kontrollvesztéssel. Képtelenek megbirkózni a gondolattal, hogy elalvás után ön tudatlan állapotba kerülnek, nem uruk a testüknek és a környezetüknek. Gyakori tünetként szerepel a légszomj, az alvászavar, az agresszív viselkedés vagy a zavartság.

2. Az ember az egyetlen élőlény, amely képes késleltetni az elalvás időpontját

Még egy utolsó rész a sorozatunkból, egy pohár víz, jaj, ki kell mennem vécére – egyedül az ember képes arra, hogy effélék miatt eltolja az alvást. Rengeteg videót találni a neten kutyákról, amik akár evés közben is képesek elaludni, ez egyébként jellemző a kisbabákra is. Egy átmulatott éjszaka után persze bárki képes lenne akár állva is elaludni, ám normál esetben az emberben megvan az önkontroll, és még álmosan is képes feladatokat végezni – ugyan nem maximális eredménnyel.

3. Minél kisebb egy állat, annál kevesebbet alszik.

Azt gondolnánk, a méret és az alvásigény közt biztosan összefüggés van, de ez nem igaz. A zsiráfok például napi másfél órát alszanak csak, az őzek és lovak 3-3 órát, az elefánt pedig napi négy órát képes csak aludni. Ezzel szemben a rágcsálók igen nagy előnnyel vezetnek. Érdekes, hogy a halakról például nem sokat tudni, ugyan az alvási szokásaik hasonlóak az emlősökéhez, mégsem sikerült eddig fényt deríteni arra, mi folyik az agyukban, mikor pihennek.

4. Stresszhelyzetben működésbe lép egy belső ébresztőóra

Észrevetted már, hogy ha fontos találkozó, vizsga vagy utazás előtt állsz, felkelsz az ébresztőóra csörgése előtt? Ez azért van, mivel a tested a felgyülemlett stressz miatt készen áll arra, hogy bármikor indulásra készen legyen.

alvás lista érdekesség hormon stressz

5. A gyermekek alvás közben nőnek.

Ennek az oka az úgynevezett szomatotropin, ami az éjszakai alvás során szabadul fel. Ez a hormon segít ugyanis a gyors növekedésben. A testre gyakorolt hatása viszont ennyiben nem merül ki, ugyanis befolyásolja az alvási szakaszok mélységét és intenzitását is.

6. A vakok is látnak képeket az álmaikban.

Persze, itt fontos megemlíteni, hogy nem mindegy, mikor következett be a vakság. Akik a látás képességével születtek, ők a látásvesztés bekövetkezte után is képesek felidézni emlékeiket, ha épp álmodnak. A vakon születettekkel más a helyzet, ők az összes többi érzékszervük bevonásával képesek álmokat alkotni.

7. Sokan kényszeresen végeznek mozgásokat alvás közben.

Ezt az első, sőt második pillantásra is ijesztő jelenséget paraszomniának hívják. A fogcsikorgatás, alvajárás stb. ebbe a csoportba tartozik, lényegük, hogy a paraszomniások nincsenek tisztában azzal, mit cselekszenek. Az egyszerűtől, mint az álmunkban beszéléstől akár a legextrémebb helyzetekig is terjedhet a skála. Sokan számolnak be ébredés előtti bénulásról, amikor is azt hiszik, már éber állapotban vannak, ám képtelenek mozdulni. Ilyenkor ijesztő események történnek az álmodóval, úgynevezett lidércnyomásuk van. Durvább esetekben a paraszomniások egy éber ember látszatát keltik, ám erőszakossá válnak, vagy éppen megkárosíthatják magukat azzal, hogy házon kívül a tudattalanul fizetnek valamiért.

8. 20 százalékkal kevesebbet alszunk, mint száz évvel ezelőtt.

Ez a tény elsőre megdöbbentőnek hathat, mivel száz éve egészen más életritmusban éltek az emberek. Ugyan 5 nap helyett 6-ot dolgoztak, mégsem okozott nekik gondot, ha az alvásról volt szó. Számtalan kutató vetette bele magát a témába, és próbálták kideríteni, pontosan miért alszunk javarészt olyan keveset. A válasz kissé kézenfekvő lehet, ugyanis a stressz nagyban hozzásegíti a társadalmat a nem megfelelő pihenési idő eléréséhez. Oké-oké, de eddig is stresszeltek az emberek, nem? Valóban, ám a magas stresszfaktor mellé társul a technika is, aminek egyre többször érezhetjük nem áldásos hatását. Tény ugyanis, hogy a villódzó, hangos berendezések nagyon is megnehezítik az elalvás folyamatát. A tökéletes alvás receptjét még nagyban alakítják, így csak a legjobbakat remélhetjük.

9. A kevés alvástól látszanak a bőrhibák

Egy kutatás során 100 nőt kértek arra, hogy vegyenek részt egy alvási kísérletben. 50 nő 8 órát aludt, a többi csak 6-ot. Ezután csere történt. A kutatás végül azt eredményezte, hogy a meglévő bőrhibák nagyon is jobban látszanak, ha nem alszik eleget az ember. A ráncok csaknem 50%-kal jobban megmutatkoznak, mint egyébként, ráadásul a bőrpír és a különféle elszíneződések is körülbelül 20%-kal jobban látszanak.

10. A túlzott ébrenlét agykárosodást okozhat

A húsz órát megközelítő ébrenlét káros az agyra nézve. Mivel az agy képtelen regenerálni önmagát, így a folyamatos és sok ideig tartó ébrenlét felér egy kiadós lerészegedéssel. Tudósok állapították meg ugyanis, hogy egy olyan személy, aki huzamosabb ideje nem aludt, körülbelül úgy viselkedik, mint akinek közel 0,1%-os a véralkoholszintje. Ha azt nézzük, ez igen riasztó, ugyanis a volán mögé ülve szinte elkerülhetetlennek tűnik a baleset.

0 Tovább

neuro

blogavatar

Ha érdekel minden az emberi testről, főként az agyról, ami a tankönyvekben nincs bent, akkor feltétlen itt a helyed. A legérdekesebb tényekről és legmegdöbbentőbb történetekről olvashatsz a Neurón.

Címkefelhő

egészség (15),agy (6),mentális (6),pszichológia (5),tudomány (5),tippek (5),alvás (4),lista (4), (4),függőség (3),lélektan (3),depresszió (3),gyermek (3),megosztó (3),munka (2),facebook (2),veszély (2),hormon (2),betegség (2),sokkoló (2),félelem (2),stressz (2),rosszkedv (1),mérgező szülő (1),bántalmazás (1),érdekességek (1),tünetek (1),kockázat (1),instagram (1),segítség (1),közösségi oldal (1),mentő (1),ájulás (1),járókelő effektus (1),munkaidő (1),érdekesség (1),negatív (1),pozitív (1),kvíz (1),fóbia (1),hamis (1),horrorfilm (1),gyilkosság (1),horror (1),zavar (1),önpusztítás (1),adrenalin (1),figyelemzavar (1),veszélyérzet (1),figyelem (1),adhd (1),hiperaktivitás (1),zombi (1),farkasember (1),vérzés (1),igaz (1),logó (1),agytorna (1),alvásparalízis (1),szellemek (1),bizarr (1),mentális betegség (1),hallucináció (1),bénulás (1),memória (1),fájdalom (1),mandela-effektus (1),pihenés (1),módszer (1),szociális háló (1),emlék (1),átverés (1),agyserkentő (1),szerelem (1),szexualitás (1),objektofilia (1),kokain (1),heroin (1),kényszer (1),gyász (1),trauma (1),szenvedélybetegség (1),extrém (1),kimerültség (1),drog (1),elhízás (1),jelek (1),gyümölcs (1),zöldség (1),horkolás (1),alvópóz (1),videó (1),relaxáció (1),gerincfájás (1),alkohol (1),elsősegély (1),megelőzés (1),rák (1),mértékletesség (1),ASMR (1),elmélet (1),demencia (1),megosztás (1),képek (1),agyműködés (1),harc (1),felejtés (1),multiverzum (1),kontroll (1),dejavu (1),tévhit (1)

Facebook